Kepes András legutóbbi könyvében (A boldog hülye és az okos depressziós) megakadtam egy gondolaton. Az “A világ alaptermészete a bizonytalanság” című fejezetben meséli, hogy “sokkolta” amikor a modern fizikáról olvasott. “Megrázott a felismerés, hogy a világegyetem működése csak valószínűségi jóslatokkal fogható fel”. Arról, hogy miért volt ez neki (és persze azóta is sokaknak) megrázó, így fogalmaz: “Az ember nehezen tűri a bizonytalanságot, mert úgy érzi, az a biztonságát veszélyezteti”. Egy nagyon őszinte és emberi vallomás ez is, és az egész könyv.

A téma lényegét illetően igazából nincs jelentősége, de érdemes lehet tudni pár dolgot ide kapcsolódóan.

Determinizmus

A newtoni mechanika mentén elterjedt világkép determinizmust hirdetett. A newtoni mozgástörvények a dolgok jelen mozgásállapotának ismeretében pontosan meghatározzák a jövőbeli állapotokat. Részben mellékszál, de a newtoni mechanika amúgy semmi ilyesmit nem tesz fel a világ egészére, a fizikai jelenségek összességére vonatkozóan: a newtoni mechanika merev testekre vonatkozik. Tökéletesen merev testek eleve nem is léteznek. Különféle rugalmas testek, folyadékok és gázok modellezhetők merev testek rendszereként, de az, hogy az egész világot tényleg merev testek alkotják, csak feltételezés volt. Persze elég széles körben meghatárózó feltételezés.

Sokan úgy értelmezik, hogy a modern fizikai felfedezések megmutatták, hogy a világ alaptermészete véletlenszerű (ahogyan ezt Bohr is fogalmazta), de talán helyesebb pusztán úgy fogalmazni (hogy ne essünk ismét a newtoni világnézet hibájába), hogy a jelenleg legpontosabb, az anyag viselkedését leíró elméletek alapvetően valószínűségi mennyiségekkel dolgoznak.

Mindemellett teljesen jogos azt mondani, hogy a kvantumfizikai felfedezések alapjaiban döntik meg a determinista világképet.

A hétköznapi életünk tekintetében ennek, szerintem, elég kis jelentősége van.

Megbízható nemdeterminizmus

Bármennyire is a véletlen vezérli a szubatomi folyamatokat, a csak kicsivel is nagyobb léptékű, összetettebb fizikai folyamatok nagyon nagy bizonyossággal tudnak praktikus szempontból determinisztikusan működni.

A tranzisztor megalkotását alapvetően a modern fizikai felfedezések tették lehetővé, és fontos szerepet játszik a működésének megértésében a kvantummechanika. A tranzisztorokat digitális számítógépek forradalma követte, a tranzisztorokat ugyanis miniatűr kapcsolókként is lehet használni. Korábbi számítógépekben ez vagy mechanikus volt, vagy elektromágneses relékkel vagy vákumcsövekkel oldották meg.

Egyes becslések szerint 3 szextrillió tranzisztor működik világszerte, ezek nagy része pedig digitális számítógépek microchipjeiben üzemel, így digitális számításokban vesznek részt. Egy átlagos mobiltelefon processzorában közel tízmilliárd tranzisztor működik és másodpercenként többszáz milliárd matematikai számítást végez el hiba nélkül. Hasonló processzorokból működik többmilliárd világszerte.

Felfoghatatlan mennyiségű teljesen determinisztikus dolog történik ezeken a “bizonytalan” alapokon. Hasonlóan jó megbízhatósággal működnek sejtjeink biokémiai mechanizmusai.

Véletlenszerű determinizmus

Aki a bizonytalanságtól tart, egy alapvetően determinisztikus világkép esetén sem lehet nyugodt.

Klasszikus fizikaórai példa egy inga mozgásának leírása. A kezdőállapot és a paraméterek ismeretében gyönyőrű képletben meghatározható az inga helyzete és sebessége bármely tetszőleges későbbi vagy korábbi időpillanatban.

Ha az inga végére azonban egy további tengellyel mégegy ingát illesztünk, úgynevezett kettős ingát kapunk. Az idealizált kettős inga mozgását is tökéletesen leírják a klasszikus mechanikai törvények, az ingák végpontjainak helyzetére azonban nem írható fel szép képlet, és más módszerrel sem határozható meg könnyen egy tetszőleges későbbi időpillanatra a helyzetük.

Ennél még fontosabb tulajdonsága a kettős inga rendszernek, hogy egy szinte észrevétlenül kicsiny eltérés a kezdeti állapotban idővel teljesen más mozgáspályát fog eredményezni. Matematikai nyelven ezt kaotikus rendszernek nevezik.

Az interneten “double pendulum”-ra keresve nagyszerű vizualizációk lelhetők fel, például:

Hasonló példa a klasszikus fizikából a három-test probléma. Két égitest tánca a gravitáció nyomán az egyszerű ingához hasonlóan könnyen megjósolható és kiszámítható. Ha azonban még egy égitest részt vesz a rendszerben, a rendszer mindjárt kaotikussá és nehezen kiszámíthatóvá válik.

A hétköznapi, praktikus értelemben tehát vajmi biztonságot remélhetnénk attól, hogy a fizikai valóságot amúgy determinisztikus szabályok vezérelnék. Ugyanúgy nem tudjuk majd, hogy nyerünk-e a lottón, kifogyott kávégép vár-e minket a munkahelyen, vagy elhagy-e majd a párunk.

Isten beavatkozik?

Részben mellékszál, de a szubatomi világ véletlenszerű természetében sokan az isteni beavatkozás lehetőségét látták meg. Néhányan egyenesen Isten vagy valamiféle szellemi világ bizonyítékaként tekintettek ezen felfedezésekre.

Az elgondolásuk lényege nagyjából az, hogy a szubatomi világ véletlen eseményeit Isten (vagy kinek a hite / világképe szerint éppen mi) úgy tudja befolyásolni, hogy utána a világ eseményei az ő akara szerint alakuljanak. Ez a magyarázat hivatott kivédeni azt az érvet, hogy ha Isten tevőlegesen beavatkozna a világ működésébe, akkor azt a fizikai törvényektől eltérő történésekből tudományosan detektálhatnánk.

Mint azonban a kaotikus rendszerek kapcsán láttuk, szinte észrevétlenül kicsiny de mégis nagy hatású eltéréseket egy alapvetően determinisztikus világban is lehetne tenni. Ehhez nincs szükség a kvantummechanika misztikusan ható hétköznapi interpretációit segítségül hívni.

Ellenvetésként előkerülhet, hogy a determinisztikus mechanikában ezen nagyon kicsi eltéréseket is lehetne detektálni. A mérések azonban mindig csak egy adott pontossággal tudnak működni, illetve klasszikus fizikában is gyakori, hogy a mérés szükségképpen a mért rendszer tulajdonságainak megváltoztatásával jár (ezt sokan a kvantummechanika sajátosságának tartják, összekeverve a Heisenberg-féle határozatlansági elvvel).

Ken Wilber

Ken Wilber egy népszerű filozófus, aki elsősorban az integrálelmélet kapcsán ismert. Alapvetően érdeklődéssel kezdtem el egyszer megismerkedni a szemlélettel.

“Az integrál-szellemiség bemutatása” című előadásában 1ó30p környékén arról beszél, hogy az élő minőség folyamatosan egyfajta újszerűséget hoz a világba, túllépve ezzel a determinizmuson. Gondolatát alátámasztó példaként sajnos csak azt hozza fel, hogy míg a fizikusok pontosan meg tudják jósolni a bolygók mozgását, a biológusok nem tudják megjósolni, hogy hol lesz egy kutya 2 perc múlva.

Ez az érvelés sajnos több szinten is teljesen téves. Egyrészt, galaktikus időskálán a bolygók pályái is kaotikus rendszert alkotnak, tehát galaktikus léptékben a fizikusok sem tudják megjósolni a bolygók jövőbeli helyét. Másrészt egy kutya nyilvánvalóan kaotikus rendszer, és nem is elvárás sem biológustól, sem fizikustól, hogy a helyzetére vonatkozóan képletet írjon fel. Azonban ahogy például egy ideális kettős ingáról is megjósolható, hogy a mozgási energiája amúgy változatlan marad, vagy hogy az ingavégpontok milyen kereteken belül maradnak, a kutyáról is megjósolható egy sor amúgy elég praktikusan fontos tulajdonság, például hogy két perc múlva is négy lába lesz, és hallgatni fog a nevére.

Ken Wilber érvelése sajnos csak abban erősített meg, hogy spirituális vezetők gyakran nagyon felületes megértés mentén alkotnak nagyon elvont elméleteket. Márpedig ha messziről és hunyorítva nézzük a dolgokat, akkor tényleg mély összefüggéseket vélhetünk látni.

Bizonyosság

Az életében szükséges bizonyosságot remélem mindenki megtalálja. Az élet dolgairól mindenki filozofál, elgondolásaiba pedig természetesen beleszövi a világról való ismereteit, és ez, úgy gondolom, teljesen rendben is van, amíg olyan őszinte, személyes vallomásokkal gazdagítjuk egymást, ahogyan ezt Kepes András teszi. Tartsuk viszont észben, hogy a hallomásból, iskolai emlékeinkből, újságcikkekből vagy különféle tanítóktól származó természettudományos megállapítások könnyen tévesek, félrevezetőek lehetnek.

Az 1920-as években egy Cambridge-i délután egy teázó társaságban Muriel Bristol pszichológus udvariasan megjegyezte, hogy jobban szereti a teát, ha a tej kerül előbb a csészébe, utána a tea, és nem fordítva. Többen kételkedtek benne, hogy ez valóban befolyásolná az elkészült teaital ízét.
Ronald Fisher statisztikus egy kísérletet javasolt a kérdés tisztázására. Készítettek 4-4 teát a kétféle elkészítési módban: 4 csészébe a tea került először, 4 csészébe a tej. A 8 teaital minden másban egyforma volt.
Bristol az összesen 8 csészéből 6 alkalommal találta el, hogy melyik módszerrel készült a tea. Ilyen találati arányra 24% esélye van akkor is, ha véletlenszerűen választ. Ha tehát a különbség csupán Bristol képzeletében létezik, ilyen találati arányt akkor is jelentős eséllyel el tud érni.
További kísérletekkel természetesen tovább szűkíthető a bizonytalanság a kérdésben.
A kísérlet fontos eleme, hogy a kóstoló lehetőleg semmilyen más apró jelből ne tudjon következteni a készítés módjára, tényleg csupán az ízére hagyatkozhasson.

https://en.wikipedia.org/wiki/Lady_tasting_tea

Bár az eredeti kísérlet ezt nem mutatta meg megbízhatóan, azóta bebizonyosodott, hogy valóban van érzékelhető különbség a kétféle módon készült teaital ízében, ennek kémiai okai is ismertek, és még ISO szabvány is létezik a teakészítésről (https://en.wikipedia.org/wiki/ISO_3103).

Valószínűleg sokan találkoztunk olyannal, akik megkérdőjelezték egy barátjuk ízlését például a két fő kólamárka kapcsán, vagy az édesítőszeres változattal kapcsolatban. Vagy akár, hogy más íze van-e a dobozos és a műanyagpalackos változatoknak. Páran talán végeztek is vaktesztet az iskolai éveik során ezekben a fontos kérdésekben :)

Biztos olyat is tapasztaltak sokan az iskolás éveik során, hogy valaki rosszabb pontot kapott egy feladatra egy dolgozatban, mint az, aki róla másolt. Kézenfekvő feloldása az esetleges tanári részrehajlásoknak, ha "vakon" javít, azaz semmilyen formában nem tudja, hogy kinek a dolgozatát javítja.

Mit is kedvelünk?

Hasonlóan vaktesztel vizsgálhatjuk saját ízlésünket is például a nagyon eltérő árazású Camembert sajtokkal kapcsolatban.

És itt akár már többről van szó, minthogy különbséget tudunk-e tenni a különböző sajtok között. Vajon lehet, hogy csupán azért ízlik nekünk jobban az egyik sajt, mert az a drágább? Vagy épp, mert olcsóbb? Vagy a kedvenc márkánk? Ilyen tényezők bizonyítottan befolyásolják akár az ízlésünket is. Az emberek akár az előre adott márkapreferencia miatt kedvelik majd később a fűszeresebb sajtokat. Lehet, hogy csupán a márka vagy a csomagolás színe miatt kedveltek meg egy sajtot, később mégis hangoztatják, hogy egyébként is a fűszeresebb sajtokat kedvelik.

https://www.psychologicalscience.org/news/releases/our-preferences-change-to-reflect-the-choices-we-make-even-three-years-later.html

Vakon látunk tisztán?

Emily Rosa Colorado-i iskolás lány 9 évesen, egy iskolai rendezvény keretében egy érdekes tesztet végzett egy akkoriban népszerű energiagyógyászati irányzat képviselőivel. A gyógyítók az emberek energiamezőinek befolyásolásával igyekeztek kezelni különféle betegségeket. Emily tesztje a kólakóstoláshoz hasonlóan egyszerű volt: a gyógyítóknak egy kartonlapon átnyúlva kellett érzékelniük az ott fekvő pácienst.

Nem tudták a véletlenszerűnél jobban megmondani, hogy fekszik-e ott beteg.

Persze ettől még a gyógyítás akár működhetne is, de azért talán nem bíznánk a feltételezett energiamezőink kezelését olyanokra, akik azt sem érzékelik, hogy ott vagyunk-e.

https://en.wikipedia.org/wiki/Emily_Rosa

Másutt is megfigyelhető, hogy az emberek hajlamosak utólag megmagyarázni olyan dolgokat, amelyeket amúgy előre nem tudtak volna.

Shawn Carlson 1985-ben publikált a Nature-ben egy tanulmányt az asztrológiáról. A kutatásban 28 elismert asztrológus vett részt. 116 önkéntes kitöltött egy 480 feleletválasztós kérdésből álló személyiségtesztet, az elterjedten használt és ismert California Personality Inventory-t (CPI), amely végül 18 dimenzióban jellemzi egy-egy skálán a személyiséget (pl dominancia, nőiesség). A kísérlet során minden asztrológus minden születési diagramhoz kapott 3 személyiségprofilt: a valódit és kettő másikat véletlenszerűen. Magáról a személyről semmi mást nem tudhattak (még a nemét sem), nem is találkozhattak. A kísérlet előtt az asztrológusok megismerték a CPI kérdéseit és elemeit, és egyetértettek abban, hogy a CPI teszt releváns, és hogy jól meg fogják tudni találni a párokat.

És az eredmények?

Az asztrológusok nem voltak jobbak, mintha dobókockával, véletlenszerűen választottak volna a 3 személyiségprofil közül. Az asztrológusok még azt is megadhatták 1-10-es skálán, hogy mennyire biztosak a választásukban. Ez a pontszám sem mutatott összefüggést azzal, hogy mikor találták el valójában a helyes profilt.

https://skeptico.blogs.com/skeptico/2009/08/shawn-carlson-astrology-test-nature-suitbert-ertel-reappraisal.html
http://www.objectiveastrology.net/uploads/1/6/7/2/16726802/a_double-blind_test_of_astrology_carlsons_original_article_in_nature.pdf

Az asztrológia tehát kiválóan megmagyaráz mindent (sőt, többféle asztrológiai iskola többféle rendszerben, egymásnak ellentmondó módon is megmagyarázza ugyanazt), utólag.
Ha az lett volna a feladat a kísérletben, hogy magyarázzák meg, hogy miért olyan az egyének CPI profilja a születési adataik alapján, biztosan alaposan alá tudják támasztani. De vajon ér bármit egy ilyen magyarázat, ha egy vakteszten mégis elbukik?

http://szkeptikus.blog.hu/2014/09/23/ha_igy_tortent_volna_a_neptunusz_napja

Vizsgáljuk meg egy kicsit Hawkins érvelését.

Konstruktivizmus

“A matematikától eltekintve, a kvantumelméletet tanulmányozó tanítvány arra a következtetésre juthat, hogy amit felfedezünk, az a szándék eredménye, tehát az, hogy mit fedezünk fel, attól függ, hogy mit keresünk.” - írja Hawkins.

Ezen a ponton még talán kicsit homályos, hogy mire gondol a szerző. Ha csillagászati megfigyeléseket végzünk, akkor valószínűleg csillagászati felfedezéseket fogunk tenni, és nem mikrobiológiait, ez azért elég világos.

Hawkins azonban nem erre gondol, ez később egyértelművé válik. Hawkins nagyjából arra gondol, hogy a felfedezett fizikai törvényszerűségek nem egy objektív valóság leírásai, hanem csupán ilyen fizikai törvényszerűségeket konstruált magának az ember.

Összevissza fonódás

Mivel igyekszik ezen nézetét alátámasztani? Lássuk csak.

“A leggyakrabban felhozott példa, ami az összefüggéseket szemlélteti, a következő: amikor az anyag egy atomja összetalálkozik az antianyag egy atomjával, akkor két foton szabadul fel, amelyek más-más irányba indulnak. Kibocsátásukkor a fotonok nem forognak. Ha azonban az egyik fotont egy ember megfigyeli, akkor az rögtön forogni kezd. Ugyanabban a pillanatban a másik foton az előbbivel egyszerre és vele ellentétes irányba kezd el forogni. A jelenségre magától nem kerül sor, ez csak az emberi megfigyelés következménye. Ez azt jelenti, hogy mind a szubjektív emberi tudatnak, mind az anyagi világ jelenségeinek van egy mátrixa”
[...] 538.o, Én, Valóság és szubjektivitás

Na most. Hát. Hol is kezdjem.

• “antianyag egy atomjával” - Antianyag atom elméletben létezik, extrém kísérleti helyzetekben a gyakorlatban is, de ha egy másik atommal találkozik, szinte biztosan nem két foton jön létre, hanem sok más részecske (is). Két foton klasszikusan elektron-pozitron találkozáskor jön létre, ilyen kísérletből sok történt, valószínűleg erre gondolhatott a szerző.
• “Kibocsátásukkor a fotonok nem forognak” - a fotonok sohasem forognak. A szerző valószínűleg a szubatomi részecskék “spin” tulajdonságára gondolt, de az nem forgás. A fotonoknak spinje viszont mindig van, alapvetően kétféle értéket vehet fel, +1 és -1 értékkel szokás jelölni.
• “Ha azonban az egyik fotont egy ember megfigyeli, akkor az rögtön forogni kezd.” - itt a szerző valószínűleg az összefonódott kvantumállapotú részecskepárokra gondol. A kérdéses jelenséget azonban nem az emberi megfigyelés, hanem gyakorlatilag bármilyen interakció a külvilággal létrehozza. A foton nem ekkor kezd el forogni, csupán ezután már biztosan ismert az ő és a másik foton spinje is.
• “A jelenségre magától nem kerül sor, ez csak az emberi megfigyelés következménye.” - a jelenségre magától is állandóan sor kerül, ez nem emberi megfigyelés kérdése - legalábbis a kvantumfizika nem állít ilyesmit és nem is következik belőle ilyesmi.

Hawkins valószínűleg a “kvantum összefonódás”, a "szuperpozíció" és a “dekoherencia” jelenségeit próbálta itt a maga módján leírni.

Itt egy kicsit álljunk azért meg és vegyünk észre, hogy ez a könyv saját állítása szerint az 1000-es igazságszint-skálán 999.8-asra kalibrált. Abba a 0.2-be biztosan belefér, hogy gyakorlatilag egyetlen, még csak megközelítőleg helyesnek mondható mondatot sem sikerült írni a jelenségről.

Ha valaki ilyen szinten értette csak meg a kvantumfizikát, nem biztos, hogy érdemes filozófiai következtetésekbe bocsátkoznia.

Na de lépjünk túl a “szőrszálhasogatáson”. Az összefonódás és a dekoherencia valóban nagyon furcsa jelenségek, és sok fizikust és filozófust ihlettek sokféle gondolatra. A hétköznapi intuícióinknak már sokszor a szimpla Newtoni mechanika is ellentmond, a modern fizika megértése a relativitáselmélettel és a kvantumfizikával pedig végképp teljesen különleges megközelítést igényel.

A kvantum összefonódást magát nem próbálom meg itt pár mondatban összefoglalni - nagyon sok jó, hiteles anyag érhető el róla az interneten, csak bátorítani tudom az olvasót ezek felkeresésére. Csak ügyeljenek arra, hogy valódi fizikusok interpretációival ismerkedjenek, ne csak “sprituális” megközelítésekkel (angolul tudóknak közérthető a Veritasium, PBS Space Time, Minutephysics, Fermilabs például youtube-on, csak hogy párat említsek).

Realizmus

Azon jelenségekre alapozva, amire a szerző utalni próbált, filozófusok a fizikában realizmusként ismert felfogás ellen szoktak érvelni. A realizmus elve azt mondja ki, hogy a fizikai valóság akkor is ugyanúgy létezne és működne, ha nem létezne benne ember, aki megfigyelje és megismerje.

Keleti tanokban ismert elem, hogy a megfigyelt világot valamiféle kozmikus tudat hozza létre - ez a realizmus elvetésének egyik módja.

A fenti jelenségek magyarázatához azonban egyáltalán nincs szükség a realizmus elvetésére a kvantumfizikában. Kézenfekvő a “lokalitás” elvének elvetése, és például komoly versenyben van még a “multiverzum” megközelítés. De még számos más értelmezés létezik, és a jelenségek magyarázatára való törekvés komoly kutatásokat inspirál.

Azt azonban egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a kvantumfizikából a realizmus elvetése következne.

Konstruktivizmus?

A bevezetőben Hawkins már arra utalt, hogy a fizikai törvényszerűségek sem annyira törvényszerűek, pusztán ezt fedezték fel az emberek, mert ezt keresték.

Itt azért van egy érdekes logikai baki.

Ha a törvényszerűségeket csak mi alkotjuk, akkor a kvantumfizikából, mint igazából csak általunk alkotott rendszerből hogyan vonhatnánk le következtetést a valóságra vonatkozóan? Akkor a kvantumfizika mégiscsak egy abszolút törvényszerűség kell legyen, ez viszont a következtetésnek mond ellent. (Itt már persze összemosódik a realizmus elvetése a konstruktivizmussal).

A szerző azt kiválóan megmutatta, hogy ha a fizikát nem értjük meg eléggé, akkor valóban akármit megtalálunk benne, amit csak keresünk.

(Fontos megjegyezni, hogy a konstruktivizmus egy létező tudományfilozófiai irányzat - de az erről való diskurzusból Hawkins hamar diszkvalifikálja magát az érvelése szempontjából kritikus tévedéseivel.)

Bármi igaz

“A kvantummechanika ésszerű magyarázattal szolgál az olyan jelenségekre, mint a csoda előfordulása, az ima hatékonysága és a szabad akart gyakorlása [...]”
540.o

Itt azért legalább pár mondatban kifejthette volna, hogy mégis nagyjából mi ez az ésszerű magyarázat. Különösen érdekes, hogy úgy általánosságban "a csodára" magyarázattal szolgál a kvantummechanika. Mégis miféle csodákra gondol?

Ez amolyan Balogh Béla féle gondolatmenet. Ha van valami furcsa dolog, akkor mindjárt bármi igaz, amit csak szeretnénk.

Valószínűsítem, hogy a szerző itt a határozatlansági elvre és arra utal, hogy a kvantummechanika alapvetően valószínűségekkel dolgozik. Más "spirituális filozófusok" ebben az "isteni beavatkozás" lehetőségét látják az amúgy determinisztikusnak látszó világegyetembe.

Ezt a fajta beavatkozást természetesen nem lehet kizárni, de két dolgot érdemes tudni. A kvantummechanika annak ellenére, hogy valószínűségi függvényekkel dolgozik, talán paradoxnak ható módon mégis elképesztően pontos előrejelzésekre képes. A valószínűségi változók pontosan azt az eloszlást követik, amit az elmélet megfogalmaz. Az isteni beavatkozás lehetséges voltához pedig nincs szükség ilyen valószínűségi tényezőkre: észrevehetetlenül kicsiny, de mégis nagy hatású isteni beavatkozások a newtoni rendszerben is ugyanúgy "lehetségesek".

Hadilábon a tudománnyal

Hawkins másutt is bemutatja, hogy mennyire nem érti a tudományt.

"Pár száz éve még mindenki azt hitte, hogy a Nap kering a Föld körül, és hogy a Föld lapos. Ezek a példák arra mutatnak rá, hogy minden ismeret csak feltételezés, nem pedig abszolút, mivel még a tudomány "törvényei" is állandóan változnak (pl. ma, 2006 augusztusában már csak 8 bolygó van a Naprendszerben, nem 9)."

Ha az olvasó szeretné e kérdésben egy valódi tudós véleményét is megismerni, ajánlom Steven Weinberg: A világ megismerése c. tudománytörténeti könyvét.

Apró történeti tárgyi tévedésektől tekintsünk el - ez az idézet mégsem egy 999.8 szintű könyvből való, hanem egy másikból. A világról való ismereteink valóban, szerencsére, gyakran változnak, a tudomány története pedig különféle kitérőkkel és zsákutcákkal tarkított. Hosszú távon a tudomány azonban konvergens: egyre pontosabb ismereteink vannak a világról. A tudomány a tévutainak hibáiból és igyekszik megismerési módszereit egyre megbízhatóbbá tenni. Tudjuk, hogy miért gondolta az emberiség geocentrikusnak a világot, és igyekszünk nem elkövetni hasonló hibát. Elég nagy probléma, ha Hawkins ezt valahogy nem vette észre, mégis filozófiai következtetésekbe bocsátkozik.

Különösen beszédes, hogy a tudományos elméletek változékonyságára való példaként az égitesteknek pusztán az osztályozásában való változást hoz fel. (Ez pont a tudomány progresszivitására példa, bár amúgy nem annyira ékes példa, mint lehetne.) Hogy mindemellett az égitestek mozgását az évszázadok során egyre pontosabban tudtuk megfigyelni és megjósolni (és új bolygókat felfedezni), aszteroidára leszállni, járművet küldeni a Marsra, valahogy elkerüli a figyelmét.

Tudományellenesség

Az ezoterikus / spirituális irodalomban egészen elterjedt hasonló félreértésekre alapozva a tudományt csak egy nézőpontként bemutatni.

A tudományos ismeretek azonban nagy segítségünkre vannak a szellemi életünkben, és nem utolsósorban abban is, hogy a valódi szellemi tanításokat elkülönítsük az üres filozofálgatástól.

“Az anyag csak összesűrűsödött energia” - olvashatjuk sok helyen, gyakran hivatkozva Einsteinre, az E=mc² képletre és az atomenergiára. Arról talán mindenki hallott, hogy az atommaghasadáskor a tömeg csökken és eneriga szabadul fel, végső soron az anyagból energia lesz. Tehát végülis minden stimmel, nem?

Hát nem.

A képlet

Először is érdemes tisztázni, hogy a fizikai képletekhez hozzátartozik, hogy mikor és hogyan lehet őket alkalmazni és a képletben szereplő betűk alatt pontosan mit kell érteni. A Newton-féle F = ma képletben fontos, hogy F a testre ható erő, m a test tömege, a a test gyorsulása, és mindez igazából pontszerűnek tekinthető testekre érvényes ebben a formában. Egy labdát nyomó erőtől nem ezen képlet szerint fog gyorsulni a labda, mert deformálódik és perdül is.

A tömeg ≠ anyag

A képletben szereplő m betű tömeget jelöl. A képlet valóban ekvivalenciát fejez ki, de nem az anyag és az energia, hanem a tömeg és az energia ekvivalenciáját (és csak bizonyos esetekben). Az anyagnak lehet tömege, de nem minden anyagnak van tömege, valamint az anyag tömege sok dologtól függhet.

A tömeget hétköznapi, intuitív módon valamilyen formában az anyagmennyiséggel állítjuk összefüggésbe. Több anyag, nagyobb tömeg. Vannak persze sűrűbb anyagok, azokból kevesebb is nehéz. Fizikából emlékezhetünk annyira, hogy az atomokat elektronok, neutronok és protonok alkotják - egy atom tömege tehát ezek tömegéből adódik össze? Nem teljesen.

Az E=mc² képlet jobban érhető formája az m = E / c² - ez azt fejezi ki, hogy egy test tömege összefüggésben áll a test energiájával (de nem bármilyen energiájával). A képlet igazi lényege, hogy bár egy atomot alkotó protonoknak, elektronoknak és neutronokvan, illetve az őket alkotó kvarkoknak van saját (ún. nyugalmi) tömegük is, általában egy atom tömegének igazából túlnyomó része az atomot alkotó részecskék közti erők energiájából adódik (az erőkből adódó helyzeti energiákból). Az atomot alkotó részecskék nagyon erősen “kapaszkodnak egymásba” - és végső soron emiatt fogja egy rájuk ható erő nehezebben gyorsítani őket, ez pedig maga a tömeg.

Ez egészen meglepő módon egyébként azt is jelenti, hogy egy kilogram víz nehezebb lesz, ha felforraljuk - bár nincs olyan műszerünk, amivel ez a pici tömegnövekedés kimutatható lenne. (Házi feladat :) számoljátok ki, hogy mennyivel lesz nehezebb eredetileg egy kilogramnyi nulla fokos víz, ha száz fokosra forraljuk).

A képlet alkalmazása

Mint írtam, a képleteket tudni kell helyesen alkalmazni. Az E=mc² képlet nem jelenti azt, hogy bármilyen test energiája pusztán a tömegéből adódna, sem azt hogy a tömege pusztán az energiájából adódik.

Mi is az energia

Nem is jelenthetne, mert az energia szigorúan véve pusztán egy számítási segédeszköz a fizikában, nem valami, ami létezik. A világról alkotott fizikai modellekben az energia csak másodlagosan jelenik meg, mint származtatott érték.

Olyan ez mint a vagyon. Vagyona lehet egy embernek, egy cégnek, egy családnak, egy nemzetnek. Vagyon lehet pénz, lehet nyersanyag, lehet ingatlan, lehet ékszer. Vagyon elsődlegesen nem létezik, de sok dolognak értéket tulajdonítunk. A vagyon konkrétan számszerűsíthető például pénzben. Összeadható, kivonható, osztható.

Az energia esetén ugyanez a helyzet. Különféle fizikai megnyilvánulásokhoz olyan módon rendelünk energia-értéket, hogy az a számítasainkban később a segítségünkre legyen. Iskolában mindenki végzett ilyen számítást: amikor egy labdát leejtünk, a helyzeti energiájából mozgási lesz. A mértékegységeket és a kétféle energia definícióját úgy alkották meg, hogy ezeket egy az egyben megfeleltethessük egymásnak, így könnyen tudjunk vele számolni.

És az energiamegmaradás?

A vagyon fogalma végső soron azért tud olyan hasznos lenni, mert a dolgok emberek közötti közmegegyezéses értéke időben viszonylag változatlan. Ezzel párhuzamban az energia fogalma is azért létezik a fizikában, mert a fizikai jelenségek egyformán zajlanak le attól függetlenül, hogy most, két év múlva, vagy tízmilliárd év múlva történnek (ezt a zseniális meglátást egyébként egy matematikus nőnek, Noethernek köszönhetjük).

Külön érdekesség egyébként, hogy az energiamegmaradás törvénye valójában nem általános érvényű. Kozmikus léptékekben a téridő tágulása miatt az idő-szimmetria sérül, végső soron ez okozza például a kozmikus vöröseltolódást.

A vagyon kapcsán ez az infláció. Ha egy regényben azt olvassuk, hogy két forintért vett a főhős egy kiló kenyeret, akkor nagyjából belőhetjük, hogy ez kb mikor történt. Ugyanezen elven tudnak a csillagászok messzi csillagok távolságára következtetni az onnan érkező fény elemzésével.

Az energia kétségkívül egy központi fogalom a fizikában - de nem ez minden dolog alapja és forrása.

De hogyan is került ide az energia?

Különféle szellemi, vagy annak szánt írásokban általában úgy fogalmaznak, hogy ha az energiákat tudod kontrollálni, akkor mindenre, legalábbis sokmindenre képes leszel. Ezt szokták igyekezni alátámasztani azzal a téves nézettel, hogy a fizika szerint eleve minden energia - nem mintha ennek bármi jelentősége lenne.

Ha vagyon hasonlatánál maradunk, kétségkívül fontos jól bánni a vagyonoddal, és ha ügyesen bánsz vele, valószínűleg többet el tudsz érni, mint gondoltad volna. De nem bármit.

A saját energiáidat is hasznos, ha jól tudod kezelni - és az energia alatt itt nem a fizikai fogalmat, hanem a hétköznapit értsük! Rendesen étkezel, sportolsz, a gondolataidat, érzelmeidet konstruktív cselekedetek irányába tereled, stb. Ezek gyakorlásával általában nagyban javul az emberek életminősége. Gyakran talán sokkal jobban, mint az ember az elején gondolná. De teljesen alaptalan azt hinni, hogy bármit elérhetsz, és mindenféle misztikus dolog lehetségessé válik. Ahhoz pedig, hogy ez a gondolatmenet érvényes legyen, egyáltalán nincs szükség arra, hogy minden energia legyen.

Hasonló gondolatokhoz azonban egyáltalán nincs szükség az energia fogalmát misztifikálni és félremagyarázni. Ugyanez a gondolatmenet működne az anyagra koncentrálva is.

Szerintem inkább óvakodni érdemes azoktól a tanításoktól, amelyek a fizikára hivatkozva próbálják magukat hitelesíteni. De legalábbis tudományos állításoknak inkább nézz utána tudományos forrásból is.

• https://www.youtube.com/watch?v=Xo232kyTsO0
• https://www.youtube.com/watch?v=PUn2izowBkw
• https://www.sciencenews.org/article/proton-mass-quarks-calculation

Balogh Béla: A végső valóság c. könyvét nagy érdeklődéssel vettem a kezembe, mert olvastam és hallottam róla, hogy modern fizikai eredményeket hoz párhuzamba szellemi tanokkal, engem pedig mindkét témakör igen érdekel.

A könyv olvasása során viszont gyakran úgy éreztem, hogy ha a fizikához jobban értenék, és nem csak a középiskolás fizikánál egy picivel több ismeretem volna, akkor több ponton igen alaposan beleköthetnék az ott írottakba. Egyszer talán a fizikához is jobban értek majd, a könyv fő gondolatmenete azonban még akkor is nagyon gyenge lábakon áll, ha a fizikához történetesen nem értve elfogadjuk, amiket a szerző ír.

Áttekintés

Megpróbálom röviden összefoglalni, amit a könyv első részének nagy léptékű gondolatmeneteként, mondanivalójaként megértettem, kihagyva sok, egyébként érvelést támogató mellékágat, a fő vonulatra koncentrálva:

• Az általunk érzékelt fizikai valóságot, az általunk érzékelt anyagi világot egy valamiféle magasabb, általunk csak közvetetten érzékelhető szintről szükséges folyamatosan fenntartani, így gyakorlatilag ez a magasabb szint “teremti”.
• A gondolatok e magasabb, a mi világunkat fenntartó szinthez tartoznak.
• Az egész általunk érzékelt világot tulajdonképpen a gondolatok hozzák létre.

Sok szellemi tanítás része például, hogy az idea magasabbrendű az anyagnál, és az idea bontakozik ki anyaggá; hogy az emberi tudat vagy lélek valami magasabb szinten létezik és időről időre testet ölt; hogy az egész univerzum egy nagy teremtő gondolata. Ez így tehát összhangban van sok meglévő hagyomány tanításával is. Azonban az út, ahogyan erre a következtetésre fizikai tények mentén eljut, szerintem több ponton hibás. Nézzük.

Az anyag

Az anyag a szerző szerint elektromágneses állóhullám. Mint említettem, a fizikához nem értek mélyen, de amennyire utána tudtam nézni, ez egy alternatív elmélet jelenleg a fizikában a sok közül. De fogadjuk el, hogy így van.
A szerző az anyagot mint állóhullám a gitár húrján vagy fúvós hangszerben létrejövő állóhullámhoz hasonlítja, és kiemeli, hogy ezeket az állóhullámokat folyamatosan külső energiaforrásból fenn kell tartani. Hogy az energiamegmaradás ne sérüljön, az anyagot mint elektromágneses állóhullámot is fenn kell tartani valahonnan - állítja.
A gitár húrján vagy fúvós hangszerben létrejövő állóhullám középiskolás tanulmányaim szerint azért gyengül és múlik el végül, mert az energiájuk ún. disszipálódik. A gitár húrja egyrészt megmozgatja a levegőrészecskéket, tehát mozgási energiát ad át nekik, ezért vagyunk képesek hallani a gitár hangját, másrészt pedig a folyamatosan nyúló és összehúzódó húr anyaga önmagán belül is hővé alakítja az állóhullámzáshoz szükséges mozgási energiája egy részét. A szerző nem fejti ki, hogy az anyag, mint elektromágneses állóhullám energiája hová disszipálódik vagy adódik le, ami miatt őt folyamatosan fenntartani kéne. De igazából nem értek hozzá, most fogadjuk el, hogy így van.
A szerző ezután felvezeti, hogy szerinte honnan jön ez a feltételezett fenntartó energia: az általunk érzékelhetőnél sokkal magasabb frekvenciatartományú elektromágneses hullámokból. Ezt nevezi szerző “magasabb szféráknak”. Végülis lehetséges. De két fontos dolgot emelnék ki:

• Az elektromágneses hullámokat jól leíró fizikai modellek léteznek elég régóta (Maxwell). Én itt várnék egy matematikai modellt, hogy a szerző szerint mégis hogyan történik ez a fenntartás. Vagy ha ebbe a műbe nem is fér bele ennek a kifejtése, legalább egy hivatkozást egy publikációra.
• A fenti kifejtés híján amit a szerző ír, az még csak nem is elmélet, hanem legfeljebb hipotézis, tehát egy lehetséges magyarázat bizonyos jelenségekre. De talán inkább csak sejtés. Ha elfogadjuk, hogy az anyagot folyamatosan energiával kell fenntartani, és ez az energia nem az általunk jelenleg ismert fizikai világból származik, akkor is számos egyéb más hipotézis adhat magyarázot az anyag fennmaradására. Például, hogy egy teknős álmodja az egészet, vagy egy számítógépes szimulációban, A Mátrixban vagyunk. Mivel a fenntartás konkrét módjára nem adott elméletet a szerző, semmivel sem indokoltabb az ő magyarázata, mint akár az általam említett sarkított példák.

Kétdimenziós lények

Mint láttuk, az anyagból kiindulva egyáltalán nem a jelen fizikából következésképp jutottunk el a magasabb szférák létezéséig, hanem csupán van egy alig alátámasztott hipotézisünk.
Ez után egy érdekes logikai fordulatot vet be a szerző.
Biztosan mindenki ismeri a gondolati játékot: egy síkban kétdimenziós lények léteznek, csak a síkban látnak. Ha a világ viszont valójában három vagy több dimenziós, és egyszercsak az ő síkjukat keresztezi valami, akkor az a számukra csak úgy megjelenik a semmiből, és igen furcsa dolgokat művel, majd egyszercsak nyomtalanul eltűnik. Hasonlóképpen a mi világunkban előforduló furcsa jelenségeket is magyarázhatnak más dimenziókból “érkező” jelenségek. Ez valóban így van: lehetséges.

Ezután viszont a könyv úgy érvel, hogy mivel a kétdimenziós lények nem tudják elképzelni a három dimenziós világot, ezért mi sem tudhatjuk elképzelni a fent említett magasabb szférákat, csakis akkor ha valójában mi a magasabb szférákban is létező lények vagyunk.

“Egy kétdimenziós lény nem tud elképzelni egy háromdimenziós világot, egy háromdimenziós lény pedig nem tud elképzelni egy négydimenziósat, és így tovább. Amennyiben ön, mint értelmes és gondolkodó lény, el tud képzelni egy egész világot, egy magasabb kozmikus szférát, ami nem egy felfoghatatlan negyedik, vagy ötödik dimenzióban van, csupán magasabb energiaszinten létezik, akkor ön nem egy földi létre korlátozott, anyagból véletlenszerűen kialakult lény!”

Na itt álljunk meg. Honnan veszi, hogy esetleges kétdimenziós lények nem tudnak elképzelni három dimenziót? Onnan, hogy szerinte mi emberek sem tudunk elképzelni négy dimenziót. Szerintem meg el tudunk. Vizualizálni, képileg belső látásuk elé hívni valóban nem sokan tudják. De a létét el tudjuk gondolni. De még ha így is lenne, honnan következne bármi ebből az amúgyis csak gondolati játék szintjén létező kétdimenziós lényekre vonatkozólag? Sehogy. Lehet, hogy nem tudunk vizualizálni négydimenziós teret, de magasabb energiaszinteket sem tudunk vizualizálni. A létezésüket elgondolni viszont egyformán tudjuk.

De még ha el is fogadjuk az egyik feltételezését, a következtetése akkor is érvénytelen (logikailag inkonzisztens). Tegyük fel, hogy tényleg csak akkor tudunk elképzelni valami általunk érzékelhetőnél többet, ha abban a világban is létező lények vagyunk. Ekkor viszont nem csak már előzőleg elfogadott magasabb szférákban létezünk, hanem a negyedik, ötödik, hatodik dimenzióban, a világot álmodó teknős fejében (hiszen ezt is el tudom képzelni), a Mátrix c. filmben, és mindenki hite szerinti összes világban egyszerre, hiszen mindet el tudjuk képzelni. Ez azonban szerintem ellentmondás.
Tegyük fel a másik esetet: hogy akkor is el tudunk képzelni valamit, ha annak nem vagyunk részei - ekkor pedig egyértelműen nem támasztja alá semmi, hogy magasabb szférákban létező lények vagyunk.

Node álljunk meg még egy kicsit. Az egész fenti, igencsak kacifántos gondolatmenetet azért veti fel a szerző, hogy rámutasson: a magasabb szférákban létezünk mint emberek. Nade nem azt “vezette le” épp az előbb, hogy az anyagot magát a magasabb szférák tartják fent? Akkor miért kell külön még egy ilyen gondolatmenet? Semmi plusz nem következik ebből, hiszen már megmutatta, hogy a minket alkotó anyagot magasabb szintről tartja fent valami, így nyilván az emberi testnek is megfeleltethető egy őt fenntartó magasabb szférában létező struktúra.

A gondolat mint energia

Az emberi gondolatotról a szerző itt felteszi, hogy energia, és ezáltal frekvencia is rendelhető hozzá, tehát elektromágneses hullámként létezik. Legyen. Ezután felteszi, hogy a gondolatot nem lehet mérni - ez is alátámasztja, hogy a magasabb szférákhoz tartozik. Gondolatátviteles, telepátiás kísérletekben sem tudták fizikai eszközökkel “leárnyékolni” a gondolat útját, és így ebből is az következik a könyv szerint, hogy a gondolat a magasabb szférákhoz tartozik.

A gondolatok mérése azonban igenis lehetséges. A szerző szerint az agyi aktivitást legjobban EEG műszerrel mérhetjük. Talán a szerző a mű írásakor még nem értesült róla, de a 90-es évek elején kidolgozták az fMRI technikát, amellyel jó térbeli felbontású aktivitási kép készíthető az agyról. Ezentúl a PET eljárás is alkalmas agyi vizsgálatokra, valamint a TMS (transzkarnális (“húson keresztüli”) mágneses stimuláció) is számos érdekes vizsgálathoz használható, ha nem is közvetlenül gondolatok méréséhez.
Azért az fMRI technika sem képes pontosan megmondani, hogy mire gondolunk (bár gyakran mi magunk sem), de igen meglepő dolgokra képes: a látókérgünk vizsgálatával például részben bele tud látni álmaink képeibe (interneten rákeresve hamar megtalálhatók a kapcsolódó publikációk).

Ma egy általános hipotézis ugyanis, hogy minden gondolatunkat az agyunkat alkotó neuronok aktivitása alkotja. A szerző ez ellen próbál érvelni: szerinte a gondolatok magasabb szintről származnak, és az agyban legfeljebb csak “tükröződnek”. A tudomány sem fejtett meg még mindent, ezért egyelőre a feltevése feltevés marad, de a szerző gondolatmenete további pontokon is hibádzik.

Állítja, hogy az agysejteknek nincs előre specializált szerepük. Ez nincs így, az agysejteknek számos különféle fajtája létezik, és bár valóban sok külső agyterületen az agysejtek munkamegosztása attól függ, hogy mivel mennyit foglalkoztunk és foglalkozunk (egy gitárosnak nagyobb a kézfejeit és ujjak ingereit elemző és az ujjakat vezérlő agyterülete), sok agyterület azonban előre meghatározott alakú, méretű és szerepű, fajra jellemzően minden embernél azonos, és szerepüket más idegsejtek nem tudják átvenni, sérülésük akár végzetes is lehet. Ebben a témában javaslom Norman Doidge: A változó agy c. könyvét - olvasmányos, de ugyanakkor tudományosan szerintem alapos.

Állítja, hogy az agyban új idegsejtek nem jönnek létre. Ez sem igaz, akár még késői időskorban is alakulhatnak ki új agysejtek (lásd Doidge könyvében).

Állítja, hogy az emlékképeinket nem tárolhatja az agy. Ez sem igaz. Bár én nem állíthatom, hogy minden emlékképünk csakis az agyban tárolódik, de az emlékezés működése meglepően jól feltérképezett, lásd Dick Swaab: Az agyunk mi vagyunk c. könyve vonatkozó fejezetét. Sőt, kutatók már képesek voltak egerek agyában mesterségesen emléket létrehozni (interneten rákeresve szintén hamar megtalálható: implant memories in mice).

Ezeket az újabb tudományos fejleményeket a szerző azonban valószínűleg nem ismerte, többük még későbbi eredmény, illetve mára kezdtek el átlagember számára is hozzáférhető médián és nyelvezetben megjelenni. A tudományos eredmények egyelőre összhangban vannak a feltevéssel, hogy minden mentális funkciónkat az agy hozza létre.

Na de a gondolatátvitel?

A tudomány számára valóban problémás jelenség a gondolatátvitel, amiről most tegyük fel, hogy létezik, és valóban nem állhat az útjába sem távolság, sem idő, sem hegy, sem elektromágneses sugárzást árnyékoló Faraday kalitka. Ekkor sem következik sehonnan, hogy a gondolatok a magasabb szférákból származnak. Csupán annyi következik, hogy a gondolatátvitelt eddig nem ismert fizikai jelenség teszi lehetővé, vagy már ismert fizikai jelenségek teszik eddig nem ismert módon lehetővé.
A szerző még messzebb megy: nemcsak hogy a magasabb szférákból származnak a gondolatok, hanem az egész élet valahonnan máshonnan származik. Ez aztán végképp sehonnan sem következik. Végtelenül kicsi az esélye, hogy az élet csak úgy magától létrejöjjön? Lehet, de az univerzum nem végtelenül nagy? Ha a gondolatok a magasabb szférákból származnak, amelyek az általunk érzékeltnél jóval nagyobb frekvenciájú elektromágneses hullámok által alkotott világok, akkor attól még ugyanúgy fizikai törvényszerűségek vonatkoznak rájuk (amelyekkel adós marad a szerző), és ez sem ad választ az élet eredetére.
Azt is állítja, hogy mivel a gondolatot nem képes az agy létrehozni, és az emlékeket sem képes az agy tárolni, ezért azok az ember életétől függetlenül léteznek, és inkarnációink között továbbvisszük őket. Honnan következik itt bármiféle reinkarnáció? Ha még el is fogadjuk, hogy a gondolatok és emlékek csupán legfeljebb tükröződnek az agyunkban, akkor sem következik, hogy gondolataink és emlékeink túlélik a mi földi életünket. Lehetséges, hogy létezik reinkarnáció, és akár emlékeket is továbbviszünk, de a szerző gondolatmenetéből ez nem következik: ugyanúgy lehetséges, hogy a fizikai testünk halála maga után vonja a magasabb szférákban létező részünk halálát is.
Szeretném hangsúlyozni, hogy én nem állítom, hogy amiket a szerző következtetésként állít, azok nincsenek úgy. Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a következtetéseinek nagy része helytelen.

Ezoterikus világ

A szerző eddig tehát szándéka szerint megvilágította számunkra, hogy valamiféle magasabb szférákból származunk (bár a magasabb szférák természetéről igazából semmi konkrétat nem tudtunk meg, pedig ha elektromágneses sugárzásról van szó, akkor igencsak jól kéne ismernünk). Ezután rátér paranormális jelenségekre, földönkívüli látogatókra, halálközeli élményekre. Ezek mind érdekes témák, de a szerző sajnos csak annyit mond, hogy a magasabb szférák felismerése után ezek természetes dolgok, illetve ezek is a magasabb szférák elméletét támasztják alá. Csak épp konkrét hatásmechanizmust nem vázol fel - nehéz is lenne, hiszen a magasabb szférák semmilyen tulajdonságaiba nem avatott be minket. A magasabb szférákat ezek hiányában egyszerűen valamiféle “jolly joker”-ként használhatjuk, amely bármit lehetővé tesz, amit csak épp lehetővé tenni szeretnénk, és amely elméletet bármi alátámaszt, ami a mai tudományba nem fér bele.

A nulla

Bár a fizikához mélyen nem értek, az informatikához annál inkább, ezért is “A Nulla mint információ” fejezetet különösen furcsállom.

“A hang és kép egyaránt lebontható “egyesek” és “nullák”, azaz elektromágneses “információ” és “információhiány” hosszú sorozataira.”

Ez egy alapvető félreértés a szerző részéről, és emiatt a fejezet későbbi gondolatai is érvénytelenek.

Az valóban igaz, hogy egyesek és nullák sorozataiként értelmezhető a digitális adat. A modern digitális eszközeink (számítógépek, gsm és újabb mobiltelefonok, digitális fényképezőképek, zenelejátszók) mind digitálisan ábrázolják a hangot és a képet, amely azt jelenti, hogy számokként. A számokat pedig jelenlegi számítógépeink kettes számrendszerben tárolják, tehát egyesekben és nullákban. Ezeket azonban logikai egyeseknek és nulláknak szoktuk hívni, mert a fizikai megnyilvánulásuk már igen sokféle, attól függően, hogy épp SD kártyán tárolt adatról, mágnesszalagon tárolt adatról, épp rádiófrekvencián továbbított adatról, vezetéken továbbított adatról (ahol például 5V és 0V feszültség váltakozásaként jelenhet meg) vagy akár CD-re kiírt adatról van-e szó. Lyukkártyán például lyuk vagy nem lyuk formában nyilvánulnak meg, a QR kódokban pedig fekete és fehér kockákként.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az “egyes” az “információnak” a “nulla” pedig “információhiánynak” felel meg. Ez teljesen téves értelmezés. Az egyes és a nullás is információ, hiszen egy kettes számrendszerben ábrázolt szám egy helyiértékét adják. A fizetésünk végén sem mindegy, hogy hány nulla van - hogy szemléltessem a félreértést.
A nullák valóban fontosak az adattároláshoz, de pont azért, mert információt hordoznak, a nulla tehát nem “információhiány”.

Zárszó

A könyvtől várt hidat a fizika tudománya és a szellemi tanok között sajnos nem kaptam meg, helyette inkább logikai érdekesség volt elemezni a könyv gondolatmenetét és felismerni hiányosságait. Félreértés ne essék, nem belekötni akarok mindenbe - sok igen tanulságos műtől nem várható el jogosan a tudományos alaposságú következetesség. Egy olyan könyvben viszont, amely fizikai tudományos eredményekből kiindulva próbál valamit levezetni, igenis elvárható a logika pontos és alapos alkalmazása, az állítások tudományos megalapozása.
Esetleges szellemi érdeklődésű olvasóm azonban ne keseredjen el: attól, hogy adott szellemi tanok nem következnek fizikai tudományos eredményekből, ugyanolyan jók lehetnek. Személy szerint javaslom, hogy szellemi tanok érvényességét ne a modern fizikában keresse, sőt, inkább óvakodjon az olyan szellemi tanításoktól, amelyek fizikai tudományos eredményeken vélik alapozni magukat.

“A kvantumelméletnek van egyfajta furcsa fogadtatása és a nevében már tengernyi botorságot is leírtak. A macskák lehetnek egyszerre élők és holtak; a részecskék lehetnek egyszerre itt és ott is; Heisenberg szerint pedig semmi sem biztos. Ezek az állítások mind igazak, de a gyakori következtetés - miszerint a mikrovilág különlegessége folytán mi is egy elvarázsolt világban élünk - határozottan nem az. Érzékszervek nélküli érzékelés, misztikus gyógyítások, sugárzások ellen védő vibráló karkötők, és még ki tudja, mik próbálták rendszeresen, a valóban lehetségesnek tűnő dolgok tárházába becsempészni magukat a “kvantum” szó fedőneve alatt. Ezek a dolgok a következetes gondolkodás hiányából, ábrándozásból, véletlen vagy rossz szándékú félreértésekből, vagy mindezek szerencsétlen konbinációjából születnek meg. A kvantumelmélet pontosan írja le a világot, legalábbis olyan pontos matematikai törvényekkel, mint amelyeket Newton vagy Galilei javasoltak. Éppen ezért tudjuk egy elektron mágneses viselkedését oly kitűnő pontosságal kiszámolni. A kvantumelmélet - ahogy azt hamarosan látni fogjuk - a természetnek egy hatalmas előrejelző és megmagyarázó erejű, a szilíciumchipektől a csillagokig, számtalan jelenségre alkalmazható leírását adja.”

Brian Cox, Jeff Forshaw - A kvantum világegyetem

Farkas Gábor, 2014 július