Kepes András legutóbbi könyvében (A boldog hülye és az okos depressziós) megakadtam egy gondolaton. Az “A világ alaptermészete a bizonytalanság” című fejezetben meséli, hogy “sokkolta” amikor a modern fizikáról olvasott. “Megrázott a felismerés, hogy a világegyetem működése csak valószínűségi jóslatokkal fogható fel”. Arról, hogy miért volt ez neki (és persze azóta is sokaknak) megrázó, így fogalmaz: “Az ember nehezen tűri a bizonytalanságot, mert úgy érzi, az a biztonságát veszélyezteti”. Egy nagyon őszinte és emberi vallomás ez is, és az egész könyv.

A téma lényegét illetően igazából nincs jelentősége, de érdemes lehet tudni pár dolgot ide kapcsolódóan.

Determinizmus

A newtoni mechanika mentén elterjedt világkép determinizmust hirdetett. A newtoni mozgástörvények a dolgok jelen mozgásállapotának ismeretében pontosan meghatározzák a jövőbeli állapotokat. Részben mellékszál, de a newtoni mechanika amúgy semmi ilyesmit nem tesz fel a világ egészére, a fizikai jelenségek összességére vonatkozóan: a newtoni mechanika merev testekre vonatkozik. Tökéletesen merev testek eleve nem is léteznek. Különféle rugalmas testek, folyadékok és gázok modellezhetők merev testek rendszereként, de az, hogy az egész világot tényleg merev testek alkotják, csak feltételezés volt. Persze elég széles körben meghatárózó feltételezés.

Sokan úgy értelmezik, hogy a modern fizikai felfedezések megmutatták, hogy a világ alaptermészete véletlenszerű (ahogyan ezt Bohr is fogalmazta), de talán helyesebb pusztán úgy fogalmazni (hogy ne essünk ismét a newtoni világnézet hibájába), hogy a jelenleg legpontosabb, az anyag viselkedését leíró elméletek alapvetően valószínűségi mennyiségekkel dolgoznak.

Mindemellett teljesen jogos azt mondani, hogy a kvantumfizikai felfedezések alapjaiban döntik meg a determinista világképet.

A hétköznapi életünk tekintetében ennek, szerintem, elég kis jelentősége van.

Megbízható nemdeterminizmus

Bármennyire is a véletlen vezérli a szubatomi folyamatokat, a csak kicsivel is nagyobb léptékű, összetettebb fizikai folyamatok nagyon nagy bizonyossággal tudnak praktikus szempontból determinisztikusan működni.

A tranzisztor megalkotását alapvetően a modern fizikai felfedezések tették lehetővé, és fontos szerepet játszik a működésének megértésében a kvantummechanika. A tranzisztorokat digitális számítógépek forradalma követte, a tranzisztorokat ugyanis miniatűr kapcsolókként is lehet használni. Korábbi számítógépekben ez vagy mechanikus volt, vagy elektromágneses relékkel vagy vákumcsövekkel oldották meg.

Egyes becslések szerint 3 szextrillió tranzisztor működik világszerte, ezek nagy része pedig digitális számítógépek microchipjeiben üzemel, így digitális számításokban vesznek részt. Egy átlagos mobiltelefon processzorában közel tízmilliárd tranzisztor működik és másodpercenként többszáz milliárd matematikai számítást végez el hiba nélkül. Hasonló processzorokból működik többmilliárd világszerte.

Felfoghatatlan mennyiségű teljesen determinisztikus dolog történik ezeken a “bizonytalan” alapokon. Hasonlóan jó megbízhatósággal működnek sejtjeink biokémiai mechanizmusai.

Véletlenszerű determinizmus

Aki a bizonytalanságtól tart, egy alapvetően determinisztikus világkép esetén sem lehet nyugodt.

Klasszikus fizikaórai példa egy inga mozgásának leírása. A kezdőállapot és a paraméterek ismeretében gyönyőrű képletben meghatározható az inga helyzete és sebessége bármely tetszőleges későbbi vagy korábbi időpillanatban.

Ha az inga végére azonban egy további tengellyel mégegy ingát illesztünk, úgynevezett kettős ingát kapunk. Az idealizált kettős inga mozgását is tökéletesen leírják a klasszikus mechanikai törvények, az ingák végpontjainak helyzetére azonban nem írható fel szép képlet, és más módszerrel sem határozható meg könnyen egy tetszőleges későbbi időpillanatra a helyzetük.

Ennél még fontosabb tulajdonsága a kettős inga rendszernek, hogy egy szinte észrevétlenül kicsiny eltérés a kezdeti állapotban idővel teljesen más mozgáspályát fog eredményezni. Matematikai nyelven ezt kaotikus rendszernek nevezik.

Az interneten “double pendulum”-ra keresve nagyszerű vizualizációk lelhetők fel, például:

Hasonló példa a klasszikus fizikából a három-test probléma. Két égitest tánca a gravitáció nyomán az egyszerű ingához hasonlóan könnyen megjósolható és kiszámítható. Ha azonban még egy égitest részt vesz a rendszerben, a rendszer mindjárt kaotikussá és nehezen kiszámíthatóvá válik.

A hétköznapi, praktikus értelemben tehát vajmi biztonságot remélhetnénk attól, hogy a fizikai valóságot amúgy determinisztikus szabályok vezérelnék. Ugyanúgy nem tudjuk majd, hogy nyerünk-e a lottón, kifogyott kávégép vár-e minket a munkahelyen, vagy elhagy-e majd a párunk.

Isten beavatkozik?

Részben mellékszál, de a szubatomi világ véletlenszerű természetében sokan az isteni beavatkozás lehetőségét látták meg. Néhányan egyenesen Isten vagy valamiféle szellemi világ bizonyítékaként tekintettek ezen felfedezésekre.

Az elgondolásuk lényege nagyjából az, hogy a szubatomi világ véletlen eseményeit Isten (vagy kinek a hite / világképe szerint éppen mi) úgy tudja befolyásolni, hogy utána a világ eseményei az ő akara szerint alakuljanak. Ez a magyarázat hivatott kivédeni azt az érvet, hogy ha Isten tevőlegesen beavatkozna a világ működésébe, akkor azt a fizikai törvényektől eltérő történésekből tudományosan detektálhatnánk.

Mint azonban a kaotikus rendszerek kapcsán láttuk, szinte észrevétlenül kicsiny de mégis nagy hatású eltéréseket egy alapvetően determinisztikus világban is lehetne tenni. Ehhez nincs szükség a kvantummechanika misztikusan ható hétköznapi interpretációit segítségül hívni.

Ellenvetésként előkerülhet, hogy a determinisztikus mechanikában ezen nagyon kicsi eltéréseket is lehetne detektálni. A mérések azonban mindig csak egy adott pontossággal tudnak működni, illetve klasszikus fizikában is gyakori, hogy a mérés szükségképpen a mért rendszer tulajdonságainak megváltoztatásával jár (ezt sokan a kvantummechanika sajátosságának tartják, összekeverve a Heisenberg-féle határozatlansági elvvel).

Ken Wilber

Ken Wilber egy népszerű filozófus, aki elsősorban az integrálelmélet kapcsán ismert. Alapvetően érdeklődéssel kezdtem el egyszer megismerkedni a szemlélettel.

“Az integrál-szellemiség bemutatása” című előadásában 1ó30p környékén arról beszél, hogy az élő minőség folyamatosan egyfajta újszerűséget hoz a világba, túllépve ezzel a determinizmuson. Gondolatát alátámasztó példaként sajnos csak azt hozza fel, hogy míg a fizikusok pontosan meg tudják jósolni a bolygók mozgását, a biológusok nem tudják megjósolni, hogy hol lesz egy kutya 2 perc múlva.

Ez az érvelés sajnos több szinten is teljesen téves. Egyrészt, galaktikus időskálán a bolygók pályái is kaotikus rendszert alkotnak, tehát galaktikus léptékben a fizikusok sem tudják megjósolni a bolygók jövőbeli helyét. Másrészt egy kutya nyilvánvalóan kaotikus rendszer, és nem is elvárás sem biológustól, sem fizikustól, hogy a helyzetére vonatkozóan képletet írjon fel. Azonban ahogy például egy ideális kettős ingáról is megjósolható, hogy a mozgási energiája amúgy változatlan marad, vagy hogy az ingavégpontok milyen kereteken belül maradnak, a kutyáról is megjósolható egy sor amúgy elég praktikusan fontos tulajdonság, például hogy két perc múlva is négy lába lesz, és hallgatni fog a nevére.

Ken Wilber érvelése sajnos csak abban erősített meg, hogy spirituális vezetők gyakran nagyon felületes megértés mentén alkotnak nagyon elvont elméleteket. Márpedig ha messziről és hunyorítva nézzük a dolgokat, akkor tényleg mély összefüggéseket vélhetünk látni.

Bizonyosság

Az életében szükséges bizonyosságot remélem mindenki megtalálja. Az élet dolgairól mindenki filozofál, elgondolásaiba pedig természetesen beleszövi a világról való ismereteit, és ez, úgy gondolom, teljesen rendben is van, amíg olyan őszinte, személyes vallomásokkal gazdagítjuk egymást, ahogyan ezt Kepes András teszi. Tartsuk viszont észben, hogy a hallomásból, iskolai emlékeinkből, újságcikkekből vagy különféle tanítóktól származó természettudományos megállapítások könnyen tévesek, félrevezetőek lehetnek.